Röszkei családi nap – VR élménysátor

Az Önkormányzat szervezésében került sor egy fantasztikus családi napra Röszkén, ahol minden oda ellátogató talált tetszésének való elfoglaltságot.

A QuestVR csapata is helyet biztosított a rendezvényen minden kedves érdeklődőnek, hogy kipróbálhassák az általunk használt Meta Quest 3 virtuális valóság eszközöket és emellett a YAW3 típusú szimulátorszékünket is.

Kicsik és nagyok egyaránt örömmel fogadták az újdonság erejével ható alkalmazásokat. Sok nevetés, a gyerekek önfeledt kacaja, sikongatása töltötte be a VR élménysátrat a délután folyamán.

A legfiatalabb vendégünk egy 6 éves kisfiú volt, aki szülői felügyelet mellett vette fel a headsetet, a legidősebb pedig már elmúlt 70 éves. Ebből is nagyon jól látszik, hogy a VR nem ismer korhatárt. Ha a lehetőség adott, csak nyitottnak kell lenni.

Az embernek olyan élményekben lehet része a virtuális térben, ami a valóságban túl drága, vagy nagyon nehezen kivitelezhető lenne és mindezt biztonságos környezetben tudja kipróbálni.

Például leugrani egy felhőkarcoló tetejéről, fehér cápával együtt úszni az óceán mélyén vagy akár Superman-ként repkedni egy város felett. A lehetőségek tárháza végtelen.

Köszönjük a meghívást a röszkei Önkormányzat munkatársainak, egy igazán színvonalas rendezvény részesei lehettünk.

Reméljük jövőre ugyanitt találkozunk!

Képek

Videók